Meglepő: Így hálálja meg a növényed a gondoskodást

Tél végén már nagyon vártam, hogy mehessek a kertbe, vehessem a növényeket, és induljon be végre a kerti munka.  Most, pár hónap elteltével már mondhatom, hogy megérte figyelni a növénykéimre, mert meghálálták a gondoskodást. Meglepő, én is későn kezdtem alkalmazni ezeken a növényeken, de tudom, hogy ez a legfontosabb! 

Legnagyobb változások a két rozmaringnál következtek be, ami azért is meglepő, mert folyton változtattam a helyüket, ami tudom, hogy kifejezetten rosszat tesz nekik, és nem kéne mozgatni őket, de elmondom miért tettem így mégis.

Idén ültettünk először a kertbe, és még nem alakultak ki a fix helyek. Tavasszal a terasz helyén még óriási törmelék kupac állt, gazzal fűszerezve, így esélytelen volt, hogy oda telepítsem őket, még úgy is, hogy tudtam, ott lesz majd  a végleges helyük.

Így kénytelen voltam kigondolni egy ideiglenes helyet, hogy addig ott erősödjenek. Aztán sajnos több átültetés követte ezt, és mintha meg sem kottyant volna nekik.

Augusztusban elkészült annyira a terasz, hogy van szegély körben, és már a murvát is elszórtuk, ki is lehet ülni. A szegélyen kívül feltöltöttük még egy kis földdel, hogy végre ide kerülhessenek a növények.

Azóta eltelt egy hónap, és már mulcs is került a kisebbik rozmaringra és a babérmeggyre. A nagy rozmaring  nem lesz átültetve, tökéletes helye van.

Mutatom az előtte – utána fotókat, a poszt végén pedig látjátok őket külön is.

Az első képen még nem, de a másodikon már szeretve vannak:

 

 

 

Picuri babérmeggy:

Így néz ki néhány hónap elteltével:

Ezt a rozmaringot áprilisban dugtam le cserépbe, és fedtem le zacskóval, majd tettem a folyosónk ablakába, ahol napot kapott, egy hónapot adtam neki, hogy meggyökerezzen. A szülinapomra szántam magamnak ezt az ajándékot, hogy lesz gyökere, és mehet ki a szabadba. Így is lett, májusban kikerült, akkor így nézett ki:

Szeptemberre a két pici tőből lett egy ilyen szép bokrocska:

Ezt a tövet pedig májusban tettem földbe az udvaron. Itt is két tő volt, mert szeretek biztosra menni. Semmit nem csináltam, csak ahogy levágtam a bokorról, ledugtam a földbe, és reménykedtem, hogy megmaradnak. Az egyik sajnos nem élte túl, de a másik gyönyörű bokorrá fejlődött, amit láthattok az alsó képen:

Íme a gyönyörű bokor, rá is fog mulcs kerülni, mert még fiatal, és félek, hogy télen nehogy elpusztuljon. Itt megjegyezném, hogy annyian mondják, hogy diófa alá semmit nem szabad ültetni, hát ez a bokor a diófa alatt van, a levendulával együtt, és csodálatosan fejlődtek.

 

A gondozásuk nálam annyit jelent, hogy sokszor elmondom nekik, hogy szépek, hogy milyen gyorsan fejlődnek, és mennyire boldog vagyok, ha rájuk nézek. Eddig csak a leandernek és a benti növényeimnek bókoltam, aztán kiterjesztettem a fentiekre is. Ezen kívül rendszeresen locsolom őket, kiültetésük óta tápoldatot kapnak, amit augusztusban állítottam le.

Szerintem a virágok is olyanok, mint az emberek, ha figyelünk rájuk, meghálálják.

Ti is beszéltek hozzájuk?

 

A bejegyzés saját fotókat tartalmaz.