Így használd a 2021-es év színeit otthonodban!
Nemrég megosztotta a Panton Intézet a 2021-es év színeit. Eleinte kétkedve tekintettem a két színre szokásom szerint, viszont ahogy elkezdtem nézegetni Pinteresten a fotókat egyre jobban kezdett tetszeni a dolog. Szerintem Ti is így lesztek vele, nézzétek meg!
A Panton szerint a „szürke és a sárga egy törekvő színpárosítás, mely összekapcsolja a mélyebb átgondoltságot és az erő érzését”. A sárgától vidámak, optimisták vagyunk, a szürke pedig egy szilárd alapot ad, egyfajta biztonságérzetet, ami, valljuk be, az elmúlt év után igencsak fontossá vált.
Természetesen megoszlanak a vélemények, hogy kinél milyen arányban jelenhetnek meg ezek a színek, de szerintem itt is jobb a „kevesebb több” elvét követni. Így biztos, hogy nem nyúlunk mellé, és egy igazán kellemes otthonba térhetünk haza minden nap.
Tök jó összhatás a nappaliban
A kanapé szürke, ami azért is jó, mert nem hiszem, hogy évente cserélgetjük ezt a nagyobb bútordarabot. Egy szilárd alap, amire jöhetnek a sárga kiegészítők. Ha pedig lecsengett a sárga mániánk, könnyedén leválthatjuk más színekre. A fehér fal kiemeli ezt a párosítást, a zöld növények megtöltik élettel a teret.
Itt is szürke a kanapé, és a kiegészítőkkel dobták fel a szoba hangulatát.
Nagyon menő a sárga- szürke konyha,
igazi otthonos hangulatot áraszt magából. Kifejezetten tetszik, hogy a barna szín is ilyen nagy arányban megjelenik, mert ez melegséget kölcsönöz a konyhának.
Gyerekszobába igazán nyerő páros,
friss, unisex, vagány!
A fürdőszobában is kipróbálhatjuk
Ha szerettek bútort festeni, és van egy régi darabotok, át is színezhetitek az idei koncepció szerint, és új kárpittal is feldobhatjátok.
Szintén ötletes megoldás, ha egy régi széket egy jó alapos csiszolás után erre a két színre festetek. Olyan vidám, fiatalos, friss!
Legegyszerűbb és persze legolcsóbb, ha a kiegészítőkkel játszunk
Könnyebben le tudjuk cserélni őket, mint egy bútort, vagy egy falat, és nagyon gyorsan teljesen más hangulatot adhatunk velük egy- egy helyiségnek.
Párnát mindenhova!
Ha nem találtok a boltokban megfelelőt, vegyetek anyagot, és készítsetek egyedi huzatot, vagy varrónővel varrassatok, ha ebben nem vagytok ügyesek.
Bevallom, ez az egyik kedvenc kiegészítőm! Mostanában én is sokszor festek ilyen krikszkrakszokat, és ebben is az a jó, hogy olyanra csinálhatjátok, amilyenre szeretnétek! Egy parafa tábla is tökéletes erre a célra.
A kevésbé bevállalósoknak ajánlom ezt a visszafogott tapétát. Ha nem akarjátok az egész falat befedni vele, ki is vághattok belőle, és képkeretbe beilleszthetitek.
Ha megszeretitek ezt a párost, érdemes a ruhatáratokban is körülnézni, és a két színt összeadva tökéletes outfiteket alkotni.
Ha netán semmi ötletetek nincs, hogyan csempészhetnétek be az év színeit az otthonotokba, de van egy cirmos cicátok, akkor várjátok meg, hogy befeküdjön egy sárga párna mellé, és tuti trendi dekorációt kaptok.
Igaz, hogy kiválasztották a két színt, de szerencsére az árnyalatokat magunk tudjuk szabályozni, hidegebbet, vagy melegebbet akarunk, így mindenki megtalálhatja a kedvére valót.
Képek forrása: Pinterest és saját
Ahol még megtaláltok:
Instagram: instagram.com/schindlerildi
TikTok: tiktok.com/@schindlerildi
Facebook oldal: facebook.com/schindler.ildi
Facebook csoport: facebook.com/groups/112046932850606
Pinterest: hu.pinterest.com/schindlerildi
Youtube: youtube.com/c/SchindlerIldi/videos
Együttműködés: info@schindlerildi.hu