Júniusi projekt: fürdőszoba átalakítás
Júniusi projektünk a fürdőszoba burkolatának felújítása, megcsináltatása volt. A padlófűtés miatt a régi járólapra ment rá a cső-és betonréteg, így újra kellett burkolni a fürdőszobát is. Mivel a járólapot kicseréltük, úgy döntöttünk, hogy akkor a régi csempét leverjük, és azt is újat rakunk, olyat, ami már a mi ízlésünket tükrözi. Nézzétek meg, milyen lett! Ha videós formában szeretnétek megnézni, görgessetek lejjebb a linkhez!
A hangulatos fürdőszoba megteremtése számomra nagyon fontos. Így ennek megfelelően szeretném alakítani. Semleges csempét, járólapot szerettünk volna, mert azt az elvet vallom, hogy ehhez sokkal könnyebb igazodni, ha netán majd valami újabb projektbe kezdenénk. Most fehérek a falak, de egyáltalán nem zárkózom el mondjuk egy méreg zöld falrésztől, vagy egy igazán egyedi tapétától sem. Tetszik, ha a fürdőszoba olyan szoba jellegű, meleg, otthonos.
Mutatom az előtte képeket:
A szürke csempét és járólapot pedig a kiegészítőkkel fogom életre kelteni, legalábbis így tervezem. Még nem tisztázódott bennem, hogy a fekete vagy réz dekorációkat választom. Valószínűleg finoman kombinálni fogom őket, de majd úgyis látjátok, mert mindig meg fogom mutatni az újdonságokat. Érdemes Instagramon követni minket, mert ott szoktam minden friss dolgot megosztani.
A régebbi járólap teljesen megfelelő állapotban volt, erre tették rá a hungarocell réteget, majd jöttek a csövek, és a betonréteg. Mikor ez kész lett, jöhetett a csempe, majd a járólap.
A folyamatról videót is készítettem, itt tudjátok megnézni!
Nagyon tetszik a mostani kinézete, sokkal hangulatosabb, elegánsabb is, de még sok javítani való van. A videóban el is mondom, hogy mik várnak még ránk. Ugyanakkor nem azonnal fogjuk megvalósítani a terveket, mert a fürdőszoba most is használható, és vannak prioritások.
A legszembetűnőbb változás, hogy a sok vízcső eltűnt, és nincs ott az ablak alatt a konvektor, ami fantasztikus!
A folyamat:
Nagyon hálás vagyok, hogy meg tudtuk valósítani, hihetetlen öröm, amikor belépek, és van, hogy csak azért megyek be, hogy gyönyörködjek!
A bejegyzés saját fotókat tartalmaz.
Ahol még megtaláltok:
Instagram: instagram.com/schindlerildi
TikTok: tiktok.com/@schindlerildi
Facebook oldal: facebook.com/schindler.ildi
Facebook csoport: facebook.com/groups/112046932850606
Pinterest: hu.pinterest.com/schindlerildi
Youtube: youtube.com/c/SchindlerIldi/videos
Együttműködés: info@schindlerildi.hu