Rusztikus DIY kulcstartó, amit te is elkészíthetsz – videóval
Nagyon régóta szerettem volna egy falra szerelhető kulcstartót, mert amióta beköltöztünk, mindig csak ledobtuk a kulcsokat az ajtó melletti kis tálba, és az valahogy nekem mindig olyan rendetlennek hatott. A folyamatot videóban is megörökítettem, itt tudjátok megnézni, hogyan lett egy deszkából rusztikus, vityilló hatású kulcstartó.
Képek nem igazán készültek, így a videóból vágtam ki őket, ezért van némelyiken vicces fejem, mert közben mondom a magamét.
Szóval, az első lépés a deszka kiválasztása volt.
Hát, őszintén, ez nem okozott nehézséget, mert az irodámban lévő polcokból maradt meg anyag, amit itt fel tudtam használni, ó jeee, így ez nem került pénzbe.
Mindenképpen olyan antik hatású tartókat akartam rá, mint ami a fogasunkon van, és képzeljétek el, hogy csak a negyedik boltban sikerült venni, mert a többiben mindegyik szürkés árnyalatú volt, nekem meg inkább barnásabb kellett.
Itt láthatjátok, ahogy rápróbáltam a fogasokat a deszkára, igyekeztem őket elhelyezni egyelőre egy képzeletbeli vonalon.
Majd felrajzoltam a mintát. A cél egy rusztikus dekoráció volt, ami szerintem össze is jött, ennél vityillósabb kulcstartót még nem láttam.
Ez volt az elképzelés:
Megkértem Gábort, hogy vágja ki nekem a mintát:
Aztán arra is megkértem, hogy csiszolja le:
Úgy képzeltem, hogy ha fúrunk rá egy függőleges lukat, akkor abba tehetek valami növényt, így olyan lesz, mintha lenne kéménye a házikónak. Télen lehet bele tenni nádbugát, vagy rozmaringot, ami legalább a levegőt is frissíti. Nyáron pedig jól mutat benne a levendula, vagy valami apró virág.
Le is kellett lakkozni, hogy tartós maradjon, és könnyebb legyen takarítani.
Gábor felfúrta a falra az alap kulcstartót:
Miután felkerült a falra, Gábor felszegelte a kis fogantyúkat, amik szerencsére eltakarták a csavarokat.
A négy ablak minket jelképez, és egy kedves ajándék része volt ez a szürke cica, amit arról leszedtem, mert az ajándékot megettük és feltettem ide, hiszen Csili cica is itt lakik.
A kémény most egy ilyen kis nádfű lett, de karácsonykor ki fogom cserélni fenyőre.
Ilyen lett a mi kis rusztikus vityillós kulcstartónk.Nagyon szeretem, mert roppant cuki és végre nem henteregnek a kulcsok a tálkában.
A videót itt is megnézheted:
Ti hol tartjátok a kulcsokat? Írjátok meg!
Minden jog fenntartva. A bejegyzés saját fotókat tartalmaz. A videó bármely részletének felhasználásához előzetes írásos hozzájárulás szükséges!
Ahol még megtaláltok:
Instagram: instagram.com/schindlerildi
TikTok: tiktok.com/@schindlerildi
Facebook oldal: facebook.com/schindler.ildi
Facebook csoport: facebook.com/groups/112046932850606
Pinterest: hu.pinterest.com/schindlerildi
Youtube: youtube.com/c/SchindlerIldi/videos
Együttműködés: info@schindlerildi.hu