-
Csúcs ez a mandarinos – citromos ricotta golyó!
A „hamis ráffellómnak” akkora sikere volt, hogy gondoltam csinálok újra, viszont most ricotta volt itthon, nem házi túró, így ezt ízesítettem hasonlóan. Az eredmény ugyanaz lett, leszámítva, hogy ebbe reszeltem citromot, és mandarint is. Kicsit krémesebb állagú golyókat kaptam, bár én szeretem azt is, hogy ha a túró darabos. Ebből a mennyiségből 24 db lett, szerintem négy embernek pont megfelelő arra, hogy egyen egy kis nasit, de ne rontsa el a gyomrát. 🙂
-
Állítólag pizsamából nem lehet ajtódíszt csinálni. Pedig DE!
Adott volt egy szakadt pizsama, amit már háromszor varrtam meg, mert annyira imádtam, nem akartam kidobni, és adott volt egy probléma, miszerint nem volt itthon kockás anyagom, pedig abból szerettem volna idén kopogtatót csinálni. Így lett a pizsamának új élete, nekünk pedig végre elkészült az ünnepi ajtódíszünk. 🙂
-
Íme a recept, amivel a kolbásztöltés gyerekjáték
A töpörtyűs bejegyzésemben említettem, hogy a következő a kolbásztöltés lesz. Szintén nem éppen fogyókúrás poszt, de fogadjátok szeretettel ezt a sok kalóriát! 🙂 Kicsit sokáig kellett rá várni, de megérte! Már korábban szerettük volna megejteni a bulit, de valahogy senkinek sem volt jó az időpont, és mindenképp úgy terveztük, hogy ez egy családi csapatmunka lesz, mert úgy a legjobb móka. 🙂 Megy a sztorizgatás, szóba kerül a Gorbacsov- fröccs, az orosz csillár, és természetesen a diétás témákat ilyenkor messziről elkerüljük. 🙂
-
Mit főzzek ma? Gyors menü a hétköznapokra
Az egyik legjobb dolog ebben a menüben, hogy hamar elkészül, mert amíg az egyiket csináljuk, addig fő vagy sül a másik, és nincs malmozós idő. 🙂 A másik, hogy általában ezekből az alapanyagokból mindig van itthon.
-
Ínycsiklandó színes gofri házi öntettel
A gofri önmagában is egy nagyon tuti csemege, a gyerekek és a felnőttek is imádják, és életmentő lehet, amikor már unjuk a szokásos reggeliket. Gyorsan megvan, finom, laktató. Nyáron jó buli színekkel feldobni, így most is csináltam pinket, zöldet, és kéket.
-
Káposztás tészta hagymával: így lesz igazán finom
Nem tudom, hogy vagytok vele, de én imádom a káposztás tésztát, bele tudnék fulladni, komolyan! Legjobb akkor, amikor a kertből hozhatjuk már be a friss káposztát. Ennek ellenére ritkán csinálok. Hogy mi ennek az oka? Kiderül ebből a bejegyzésből.