Így festettem át az ágyunkat
Aki házat újít fel, tisztában van vele, hogy soha véget nem érő munkába kezdett, de ez nem baj! Ebben az évben a NAGY TERV mellett kisebb projekteket is csinálunk, hogy megmutassuk, nem kellenek hatalmas összegek ahhoz, hogy átalakítsuk egy helyiség hangulatát. Ha követitek a sztorikat, tudjátok, hogy idén nekünk a fűtés korszerűsítése lesz a nagy falat, és emellett óriási beruházásokat nem tervezünk, de aprókat annál inkább! Nézzétek meg, mi az első!
A tervünk az, hogy 12 hónapra elosztjuk ezeket a projekteket,
és minden hónapban készítünk valamit. Ezen belül is lehet kisebb – nagyobb dolog, de a lényeg, hogy kis összegből tudjuk megvalósítani. Felfoghatjátok akár egy kihívásnak is, és csatlakozhattok , osszátok meg munkáitokat a csoportunkban!
Januári projektünk az ágyunk felfrissítése,
mert amióta a polcok felkerültek az ágyunk fölé, azóta szúrja a szemem, hogy az ágy és a polcok nem egyforma színűek. Mindegyik fenyő, tehát idővel a polc is ilyen lenne, de nem volt kedvem kivárni!
A bútorfestés lépéseit nem írom le részletesen / beszéljenek most a képek/, hiszen számtalan poszt szólt már erről, a lényeg, hogy természetesen Annie Sloan festéket vettem ismét, mert ennél a festéknél nem kell csiszolni, szinte minden felületre tapad, vízbázisú, egyáltalán nincs szaga, ezért is szeretem nagyon. Az Athenian Black színt választottam, mert mindenképp fekete színűre szerettem volna festeni. Bátran mondhatom, hogy amit írtak róla, igaz! Valóban egy mélyfekete árnyalat, nem is kívánhattam volna szebbet! Alaposan zsírtalanítottam a felületet, és utána mehetett rá a cucc 3 rétegben.
Így nézett ki az első réteg után. Csili természetesen ellenőrizte a munkámat…
Ha először próbálkoztok bútorfestéssel, ne ijedjetek meg az első réteg felkenése után, hogy alig takar, a második már tökéletesen fed!
Gyorsan szárad, és gyönyörű szép lesz, nézzétek!
Bőven elég lett volna a két réteg, bár sötét festéknél szokták javasolni a harmadikat. Nálam azért került rá egy harmadik réteg, mert észrevettem, hogy voltak helyek, ahol nem kentem be rendesen, így azt gondoltam, hogy akkor átmegyek az egészen újra.
Száradás után két rétegben lakkoztam. Szeretem a matt lakkokat, de itt selyemfényű lakkot használtam. Egyrészt ebből volt még itthon, és így teljesen elfogyott, másrészt az ágy fölötti polcokat is ezzel kentem. Nem akartam waxolni, mert mivel ez egy ágy, viszonylag hamar szükség volt rá újra, meg az igazsághoz hozzátartozik, hogy nekem nem vált be annyira a wax. Lehet, hogy valamit rosszul csinálok, de nehéz volt vele dolgozni, és ehhez lehet, hogy nincs türelmem, hogy kivárjam a kikeményedési időt. Maradtam a lakknál.
Itt még a támlákon szárad a második réteg lakk, de látszik már, hogy olyan, amilyet a fejemben elképzeltem!
Miután elkészültem, már csak a dekorálás volt hátra, ami az egész mű megkoronázása volt, bár mindegyik fázist örömmel csináltam. Kivéve a harmadik réteget, mert ott már nehéz volt különbséget tenni a rétegek közötti festésnél.
Nézzétek meg a videót, és ha kedvet kaptatok, fessetek le ti is egy bútordarabot!
A videót itt találjátok!
A bejegyzés saját képeket tartalmaz.
Ahol még megtaláltok:
Instagram: instagram.com/schindlerildi
TikTok: tiktok.com/@schindlerildi
Facebook oldal: facebook.com/schindler.ildi
Facebook csoport: facebook.com/groups/112046932850606
Pinterest: hu.pinterest.com/schindlerildi
Youtube: youtube.com/c/SchindlerIldi/videos
Együttműködés: info@schindlerildi.hu