Így lehet filléres dekorációd egy régi raklapból
Mániám, hogy rusztikus szíveket gyártsak szimplán a falra, vagy polcra. Amikor ez készült, tudtam, hogy ez nem falra kerül, hanem a kert végében álló kiskapura. Mindenképpen szerettem volna valami habosabb színt, hogy ellensúlyozza a kiskapu haragosságát, és örültem volna, ha ez előző kapuból is tudok valamit becsempészni az újba.
Gábor szétütött egy régi raklapot, mert ugye mindent fel kell használni, amit lehet! 🙂 Felrajzoltam rá a mintát. Most ehhez a hosszúkás változathoz volt kedvem. Ez a legjobb az alkotásban, hogy kedvünk szerint találhatunk ki dekorációkat. 🙂
Gábor kivágta nekem a szívet, ami már így is tetszett volna némi olajjal bedörzsölve, de nekem ez most nem volt elég.
Tetszenek benne azok a csomók , barázdák, amitől még rusztikusabb az összkép.
Kis csiszolást kapott, de ezt most nem vittük túlzásba, mert kint lesz, és nem fogjuk minden áldott nap tapicskolni. A nyestek meg ki tudják kerülni. 🙂
Majd elővettem a kis epres joghurt színű saját keverésű festékemet, és bepacsmagoltam vele az egész felületet. Száradás után még egy réteget felvittem, és a végén lakkoztam, hogy minél tovább tartson, és jól bírja ezt a szélsőséges időjárást.
A lomok között találtam egy rugót, és vicces, hogy pont most került elém, mert teljesen passzol a szívhez. Gábor kifúrta a fát, és beleügyködte ezt a kis akasztót, miután ezt is lakkoztam.
A széleket megcsiszoltam, természetesen minél kopottabb, annál szebb! 🙂
Muszáj volt a rózsával lefotóznom, de persze nem ez a végleges helye. 🙂
Végleges helye a kiskapun lett, itt tompítja a ezt a mérges színt. Szerintem nagyon jól ellátja a feladatát. 🙂
A bejegyzés saját fotókat tartalmaz.
Ahol még megtaláltok:
Instagram: instagram.com/schindlerildi
TikTok: tiktok.com/@schindlerildi
Facebook oldal: facebook.com/schindler.ildi
Facebook csoport: facebook.com/groups/112046932850606
Pinterest: hu.pinterest.com/schindlerildi
Youtube: youtube.com/c/SchindlerIldi/videos
Együttműködés: info@schindlerildi.hu